2011-10-31

Birsalmasajt



A birssajt egy elfeledett csodás csemege. Anno nagymamám kertjében volt egy birsalmafa, és nem volt év, hogy ne készített volna. Birssajt és a kandírozott narancshéj nélkül, természetesen a dió, a csoki, a mazsola mellett elképzelhetetlen volt a karácsonyi püspökkenyér. Imádtuk csak úgy magában is, és nem csak karácsonykor.

2011-10-25

Szendvics fügével és mangalicasonkával


 

Baráti összejöveteleken, partikon nagyon praktikus, ha különböző szendvicseket vagy falatkákat kínálunk, és mivel ezeket már előre elkészíthetjük, nem kell egész este a konyha és az étkező között ingáznunk. A partifalatok, mint korábban már említettem, nagyon sokféle alapanyagból készíthetők, jellegüket a rá kerülő „dolgok” határozzák meg. Hangsúlyt kell azonban fektetni az elkészítésnél a díszítésre is, a látvány legalább annyira fontos, mint az ízek harmóniája. Egy szép szendvics vagy falatka látványa egyaránt élményt nyújt, kóstolásra csábít.

2011-10-23

Andalúziai mandulatorta



Ha lehull az első dió a fáról, vagy pláne már megjelenik a piacon, a mandulával, a téli almával együtt – még, ha ragyog is a nap –, ez már az ősz beköszöntét és a tél közeledtét jelenti. Már csak diós, mandulás, almás sütikre gondolok, sok csokival, míg nyáron az eper, málna, szilva volt a favorit. Úgyhogy most is mandulás tortára esett a választásom. Korábban már nagyon bevált nekem az a „módszer”, hogy a lisztet őrölt mandulával váltom ki, így készült már a körtetorta és a svéd mandulatorta is.

2011-10-22

Sült paprika ecetes lében



Nem akar a „paprikaszezon” véget érni, olyan csodás és olcsó a paprika, hogy muszáj még mindig valamit készíteni belőle. Lecsót, krémlevest, sült paprikasalátát, vagy tartósítani télére. Az egészben sült és ecetes lében eltett paradicsompaprika csodás csemege.

2011-10-21

Sütve, főzve - TÖK jó!



Az ősz beköszöntének biztos jele a sütőtök megjelenése a piacokon. A sütőtök, akárcsak a burgonya és a kukorica, spanyol közvetítéssel, Amerika felfedezése után került Európába. Őshazája Közép- és Dél-Amerika, ahol az őslakosok a kukorica köztes növényeként termesztették. A kukorica közé babot vetettek, a bab felfutott a kukoricára, alatta pedig szépen fejlődött a tök is.

2011-10-17

Sült alma



Az alma nálunk igazi nagy kedvenc, nyersen, salátában, palacsintában, süteményben: tarte-tatin, almás sütemény pudinggal, habos almatorta, vagy egyszerűen „bundában” sütve, mely igazán könnyen elkészíthető és nagyon egészséges desszert. Természetesen cukor nélkül, vagy nagyon kevés cukorral. A bunda lehet palacsintatészta, vagy egyszerűen zsemlemorzsa. Én most ezt a zsemlemorzsás variációt gondoltam egy kicsit újra. Az ok?

2011-10-16

Ecetes almapaprika



Az ecetes paprika közismert és közkedvelt savanyúság, elkészítésére az apró fehér almapaprika a legalkalmasabb. Erős, csípős, ropogós, fűszeres, igazi csemege, nem igazán diétás ételekhez passzol. Ha kevésbé markáns dolgot akarunk készíteni, akkor ajánlatos kivágni a magházat és eltávolítani a magvakat - még így is kellemesen csípős marad. Ugyancsak kitűnő csemege káposztával megtöltve, a látvány kedvéért érdemes a fehéret vörös káposztával, a pirosat fehérrel tölteni.

2011-10-15

Márványcsoda babapiskótából



Már régóta gondolkodom egy sütés nélküli desszerten. Először a tiramisura gondoltam, de aztán menet közben - míg hazaértem a boltból a babapiskótával - eldőlt, mégis valami más lesz, pudinggal és sok-sok csokival. Lágy, krémes és ahogy szeleteléskor a puding és a csoki összefolyt, olyan márványos lett, és mivel neve nem volt, elneveztem márványcsodának. Az elkészítése mondhatnám gyerekjáték, és a siker garantált.

2011-10-14

Spenótpesto



A spenótról – más néven parajról – már volt szó a spenótleves kapcsán. Főidénye a tavasz, de még most is kapható a piacokon, érdemes egyszer-kétszer elkészíteni. A friss spenótot ugyanis nem pótolja a mélyhűtött, vagy a konzerv. A fiatal vagy bébispenótot inkább salátaként ajánlott fogyasztani, mert vitaminjait és ásványi anyagait nyersen őrzi meg a legjobban. A leszedett, átválogatott, nem megmosott spenót hűtőben 2-3 napig tárolható, utána tápanyagainak egy részét elveszíti. Készíthető belőle krémleves, köret, tölthető palacsintába, húsba, gazdagítható vele a rakott krumpli. Spenótból tökéletes pesto is készíthető, ugyanúgy, mint bazsalikomból, petrezselyemlevélből, korianderlevélből, vagy medvehagymából.

2011-10-12

Eltesszük a nyarat



Lassan vége a hosszú nyárnak, a nagy befőzéseknek. Azért egy-két dolgot még megtehetünk, még szép paprika, padlizsán, káposzta, bab, körte kínálja magát a piacokon, tehát, ha valami még elmaradt, „semmi sincs veszve”, még sok minden pótolható. De, ha az idén már mégsem, akkor jövőre.

2011-10-10

Fűszeres paprikakrém



A paprikakrém elkészítése egyszerű; fűszerekkel, kevés borral és ecettel pedig igazán különlegessé tehető. Megéri elkészíteni, mert télen is csodás nyarat varázsolhatunk vele a konyhánkba. Levesek, húsok, tészták kitűnő ízesítője. A nyersen, sóban eltett paprikától abban különbözik, hogy ez készre van főzve, sokkal kevesebb sóval, ezáltal nem csak ízesítő, hanem magában is fogyasztható, kenhető kenyérre, pizzára.

2011-10-07

Torta della Nonna - vanília-krémtorta őszibarackkal



Mint korábban már többször említettem, kedvenceim a gyümölcsös, habos desszertek, ha szép gyümölcsöt látok, rögtön beindul a „fantáziám”: valamit sütni kéne belőle/vele, vagy fordítva, egy érdekes recept is inspirál. Valahol láttam egy Torta della Nonna receptet, rögtön elhatároztam, hogy megsütöm, persze egy kicsit másképp. Méghozzá gyümölccsel: körtével, vagy őszibarackkal.

2011-10-06

Spaghetti alla puttanesca



A spaghetti alla puttanesca egy fűszeres, sós, pikáns, tüzes olasz tészta. Fűszerezése a dél-itáliai konyhára jellemző, nevének jelentése olaszul „szajhák tésztája”, melynek eredetéről több vélekedés is létezik. Egyes vélemények szerint nevét onnan kapta, hogy fűszeres, csípős illata csábítóan hatott a „házak” előtt elhaladókra, mások viszont azt tartják, hogy egyszerűen ez volt a legegyszerűbben és legolcsóbban elkészíthető étel a „kliensek” számára.

2011-10-04

Pirított csirke paprikával, chilivel wokban



A gyors és könnyű vacsorák sorából nem maradhat ki ez a kínai-thai ihletésű fogás csirkemellből, melyet nagyon gyakran készítek, mindig olyan zöldségekkel, amilyenek éppen rendelkezésre állnak. Pillanatok alatt kész és változatos, a felhasznált zöldségektől és a fűszerezéstől függően. Természetesen készíthető sertéshússal és garnélával is, vagy kókusztejjel currynek.

2011-10-02

Padlizsánkrém, ajvár, zakuszka



A padlizsán Kelet-Indiából származik, akárcsak a paradicsom és a paprika, a burgonyafélék családjába tartozik, régi szakácskönyvekben törökparadicsom, illetve tojásgyümölcs néven említik. Tojás formájú termése lehet lila, sárga, fehér. A zsenge példányok héja és magva is ehető. Nagyon ízletes zöldség, jellemzője a kellemesen kesernyés íz, nagyon sokféle étel készíthető belőle.