Brüsszel alulnézetből

Járva a világot, hajlamosak vagyunk csak a szép dolgokat észrevenni, kirándulásaink alkalmával megnézzük a hely nevezetességeit, megkóstoljuk a helyi specialitásokat, készítünk szuper fényképeket, "bennszülöttekkel" nemigen kommunikálunk, esetleg ha elzarándokolunk a helyi piacokra.

Brüsszelről is nagyon sokunknak csak az EU jut eszébe és nem biztos, hogy tudjuk, mi az Európai Bizottság,  az Európa Parlament, az Európa Tanács és egyáltalán, hogy működik az egész. Akit ez érdekel természetesen utánanézhet, rengeteg információ áll rendelkezésre.

De én most egy kicsit másképp is néztem Brüsszelt. Méghozzá egy fiatal, kétgyermekes, EU-s közalkalmazott anyuka, innen nézve talán irigylésre méltó helyzetéből is. A serpenyő egyik oldalán sok munka, megfelelő bérezés, kiszámítható jövő, tervezhetőség, a másikban az örök kérdés az itthon-otthon dilemmája, a család és az otthoni barátok hiánya és a nagy kérdés, hogy megéri-e, "...eliramlik az élet...". Ha a "kedves" is ott van, könnyebb. A következő kérdés, itthon jobb lenne-e?  A válasz NEM, NEM TUDOM , IGEN?

Van segítség is természetesen, vannak magán- és önkormányzati óvodák, egészségügyi ellátás és mindenki dönthet a pénztárcája szerint, hogy melyiket választja. Itt kell megjegyeznem, hogy nálunk mindenki természetesnek veszi, hogy az önkormányzati óvodákban ugyanolyan ellátást kapnak a gyerekek, mint a  magánóvodákban, pedig kint ez nem természetes, az önkormányzati óvodában kevesebb az egy gyermekre jutó személyzet, ezért például a gyerekek délután ruhástul, cipőstül alszanak kis priccsszerű ágyakon. Ugyanabban a cipőben játszanak bent, és mennek levegőzni az udvarra, amiben a szülők reggel beviszik.

Nálunk még mindig nagyon sokan azt gondolják, hogy itt minden csak úgy "jár", ingyenes óvodai, orvosi ellátás, támogatott bérlet és jegy a tömegközlekedésre, pedig ideje lenne elgondolkodni azon is, hogy csak a megtermelt javak oszthatók újra, uff, ez elég csúnyán hangzik, egyszerűbben: „Semmiből nem lesz semmi!", Öveges József, kedvenc fizikusom jelmondata ez. Most olvastam valahol, hogy egy kimutatás szerint MO-n az utazók kb. 12 % vált teljes árú jegyet. Csodálkozunk, hogy nem jutunk egyről a  kettőre, hitelből finanszírozni a kiadásokat, hát fizikusként nem tartom a legjobb ötletnek, lehet a közgazdászok más szemüvegen át látják a világot, vagy ez már politika?

Szintén Öveges professzor mondta: „... nem azt akarom, hogy tudjanak egy bizonyos geometriai vagy fizikai szabályt; a célom az, hogy szokják a munkát, tanuljanak meg dolgozni!”

Ezt kellene megérteni és megértetni, akkor talán a fenti kérdésekre is lesznek jó válaszok.

off is, nem is...

A 90-es évek elején németországi útjaim alkalmával tapasztaltam, hogy a németek nem végeznek el bizonyos, részükről alantasnak tartott  munkákat, nem volt a gyárban ahol jártam német, csak jóformán török szövőnő, nem volt német újságárus, szeméthordó, sorolhatnám, de ezek betanított munkások voltak, így tudtak boldogulni idegenben, igazi nyelvtudás nélkül.

Ehhez képest, most  2011-ben az kell látni Brüsszelben, hogy lassan a magyarok is erre a sorsra jutnak, legalábbis az idegen nyelvet nem beszélők, az idősebbek, akik még éreznek magukban valami erőt, hogy a teljes reménytelenségből kitörjenek és elindulnak "szerencsét próbálni". Találkoztam magyar mérnökkel, aki már három éve taxizik Brüsszelben, építészmérnök végzettségű  babysiterrel, masszőrrel.  

Brüsszel kellemes város, az emberek kedvesek, nyugodtak, sok a park, tó és mivel a tél is enyhe, minden zöld, az éttermek kitűnőek, a konyha francia vagy flamand. A belgák azt tartják, hogy az övék az igazi francia konyha, gondoljunk Poiret-ra ő is nagy gourmet volt. De ezekről a dolgokról majd legközelebb.