2012-04-10

Medvehagymaleves



Ahogy már többször említettem, nálam az, hogy mikor mit főzök, nemcsak az alkalomtól függ, hanem attól is mi „mosolyog” éppen rám aktuálisan a piacon. Szombaton mindenki sonkát és kolbászt vásárolt, én medvehagymát vettem. Olyan szép és olyan olcsó volt, hogy nem tudtam ellenállni neki. Csodás leves lett belőle.A húsvéti sonka-tojás és egyéb nem könnyű finomságok után igazi felüdülést jelentett, és nemcsak a szép zöld színe miatt. Persze az sem mellékes, hogy nagyon gyorsan elkészül.

Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma, 2-3 burgonya, 1 hagyma, 1 ek olaj, só és rózsabors

Elkészítés:
A megtisztított és apróra vágott hagymát az olajon üvegesre pároltam, felöntöttem 1,5 l vízzel, beleraktam a kockára vágott burgonyát, és a szintén megmosott, és összetépkedett medvehagyma negyedét. Mérsékelt tűzön addig főztem, amíg a burgonya megpuhult. Ekkor hozzáadtam a maradék medvehagymát, összeforraltam, és az egészet botmixerrel pürésítettem. Fűszerezés: frissen őrölt só és bors, ízlés szerint. 
Gazdagítható tejszínnel, tálalható baconchipssel, pirított zsemlekockával vagy chiliszálakkal, amely nemcsak nagyon dekoratív, hanem még pikánsabbá teszi a levest.

9 megjegyzés:

Petra írta...

Látom a medvehagyma téged is elvarázsolt. Jól hangzik, ki fogom próbálni.:)))
Jól telt az ünnep?

Seffer Lilla írta...

Nagyon jó kis leves lett ebből, és az alsó kép...:) Nagyon tetszik, nálam most nyílnak a virágok...:)

trollanyu írta...

Én csak csodálom a medvehagymás ételeket, ez is nagyon tetszik. Most virágzik éppen, milyen szép is egy virágzó medvehagyma mező.Remélem szép húsvétotok volt:)

wanna írta...

Igen, igazad van Petra, tényleg elvarázsolt, olyan üdék és kívánatosak a friss levelek ...
Lilla, látni ahogyan a virágok nyílnak, tényleg csodás lehet, én most a képen látható bimbókat vázában „késztetem virágzásra” :), nem tudom, sikerül-e.
Trollanyu, virágzó medvehagyma mezőt még én sem láttam csak fotón - menni kéne... :)...
Köszönöm, a húsvét csodásan telt, együtt ünnepelt az egész család, szülők, gyerekek, testvérek, unokatestvérek... .

Elisabeth írta...

Nalunk itt medvegymat nem talalunk sehol a piacon, de hasonlo fele hagymakat, de egyiknek sincs olyan gyonyoru szep levele, es viragja mint ami nalatok van.
A leves igazan guszta, es finom. en is szivesen el keszitenem de megsem lenne ugyanaz az ize.
A gyonyoru himzett tojasaidat fel tettem a multkori postomra, vissza linkelni hozzad! Remelem nem haragszol!

Roza írta...

Én is ki fogom próbálni:) Nagyon ígéretesen néz ki:)

Vicuska írta...

Sajtos rágcsával kísérve de finom lehet!!!!
Borzalmas a szóellenőrző, az embernek nincs kedve hozzászólást küldeni, néha alig lehet kiolvasni a betűket és akkor kezdhetem is elölről...

wanna írta...

Hello Vicuska, jó, hogy szóltál, szóellenőrzési probléma abszolválva:)

Vicuska írta...

Örök hálám :)