2016-10-03

Töltött káposzta



Ki ne szeretné a töltött káposztát, paprikát... Már-már hungarikum, nemzeti eledel, de a külföldiek is, ha nálunk megkóstolják, megszeretik. 

Elkészítése nem a legkönnyebb művelet, a siker többtényezős: először is sok minden múlik a töltelék milyenségén. Aztán, ha ezen már túljutunk és készítettünk egy csodás tölteléket, annak még be kell kerülnie a káposztalevelekbe, ami szintén nem egyszerű művelet. Talán ezért is, eleinte csak töltött paprikát készítettem, egészen addig, amíg egy kedves barátom meg nem tanított erre a műveletre is. És utolsó, nem kevésbé kritikus fázis a főzés. Amire ügyelni kell, az az, hogy a töltelék is megfőjön és a káposztalevelek se essenek szét

Ha mindezeken a kezdeti nehézségeken túljutunk, akkor már az egész gyerekjáték, és tökéletes töltött káposztát fogunk készíteni.


A töltelék általában darált húsból és rizsből áll, de készülhet hús nélkül is - zöldségekből -, a rizs pedig kiváltható hajdinával, gerslivel, amaranttal... 
A káposzta pedig jó minőségű, tölteni való (lapos) káposzta legyen. Ha pedig savanyú káposztaleveleket töltünk, akkor a fazékba feltétlen kerüljön valamilyen jó fajta "füstölmény" is, leginkább füstölt tarja szeletek.

Hozzávalók: 1- 2 fej kisebb káposzta, 0,4 kg darált hús, 1 hagyma, 1 tojás, 100 g rizs, só, frissen őrölt bors, 1 tk piros paprika, 1 ek liszt, 50 g libazsír vagy olaj

Elkészítés:
Először vágjuk ki a káposzta torzsáját, és pár percre dobjuk lobogó sós vízbe, hogy a levelek könnyebben lefejthetők legyenek és aztán töltéskor ne törjenek.

A zsíron vagy olajon süssük üvegesre az apró kockára vágott hagymát és keverjük el a darált hússal. Adjuk a húshoz a rizst, a tojást, a piros paprikát, a sót és a borsot. A masszát jól keverjük össze. 
A káposztaleveleket ne vágjuk, hanem inkább tépjük megfelelő méretre a vastagabb erek mentén, és töltsük meg a töltelékkel. Formázhatunk a levelekből hengert vagy kúpot. Én ez utóbbit preferálom.  
A fazék aljára tegyünk egész káposztaleveket és erre rakjuk a megtöltött káposztákat. A maradék káposztaleveleket vágjuk csíkokra és tegyük a fazékba. Ha ezzel megvagyunk öntsünk a káposztára annyi vizet, hogy éppen csak ellepje. 
A főzővizet sózzuk meg és lefedve főzzük a töltött káposztát készre.

A főzés bejezése előtt tehető rá 1 ek zsírból és 1 ek lisztből készített rántás. 
Kitűnő köret hozzá a vízben főtt, sós burgonya. 


Megjegyzések:
 

- a töltelék nálam sertés- és marhahúsból készül,  fele-fele arányban 
- a rizs kerek szemű és mindig nyersen teszem a töltelékbe, a hajdinát, amarantot előfőzöm
- adhatunk a majdnem kész káposzta főzőlevéhez paradicsomlevet, vagy hámozott paradicsomot

Nincsenek megjegyzések: