2011-08-20

Fűszeres sárga paradicsom ecetben



A paradicsomprojekt folytatásaként, az egészben eltett sárga és zöld paradicsomok után, most félbe vágott sárga paradicsomok kerültek az üvegekbe. A lényeges különbség, hogy ez sokkal fűszeresebb, inkább salátajellegű finomság. Természetesen piros paradicsomból éppen ilyen kitűnő, és el is fogom még készíteni. A színes zöldségek nagyon jól mutatnak aztán télen az asztalon, nyarat varázsolva a szobába.

Ezt a receptet nagynénémtől kaptam, aki csodás dolgokat készített mindig. Nem tudom miért, lehet bennem van a hiba :), de nekem a boltokban, piacokon kapható savanyúságok, bármilyen szépek, mind egyforma ízűek, valószínűleg tartósítószert is tartalmaznak, így én, lehetőség szerint, inkább mindent magam tartósítok. Az eredeti receptben piros lucullus paradicsom szerepelt, de mivel most nálam a sárga adott volt, ebből készítettem el.

Hozzávalók: lucullus vagy más keményebb fajta paradicsom, szemes bors, fokhagyma, karikára vágott vörös hagyma, petrezselyem- és zellerlevél, kapor, chilipaprika, olívaolaj

Felöntőlé: 3,5 l víz, 2 dcl 10 %-os ecet, 20 dkg cukor, 8 dkg (4 ek) só, 1 tk zselatin

Elkészítés: 

Legelőször is elkészítettem a felöntőlevet. Ehhez egy fazékba kimértem a vizet, melyhez hozzáadtam a cukrot, a sót, az ecetet, és az előzőleg 1 dcl langyos vízben eloldott, majd felforralt és újra lehűtött zselatint. Közben a paradicsomokat megmostam és félbe vágtam. Ha mégis nagyobbak, akkor negyedelhetők, de inkább kisebbeket választok. Az üvegek aljára raktam a hagymát, a fokhagymát, a zöld és egyéb fűszereket, rájuk a paradicsomokat, a chilipaprikát, aztán még hagymát és zöldfűszert. Ezután a paradicsomokra mertem a felöntőlevet és minden üveg tetejére 1 ek extra szűz olívaolajat tettem. Az üvegeket lezártam és az előzőekben leírt módon sterilizáltam.

2 megjegyzés:

Petra írta...

Szia! Köszönöm a látogatást és a regisztrációt. Én is szerettem volna regisztrálni, de nem adta fel a lehetőséget. :(((

wanna írta...

Hello Petra! Sajnálom, valami probléma lehet az oldallal, de, ha frissíted, a jobb oldalon megjelenik a "Followers" cím alatt a regisztrációs lehetőség :).