2023-11-28

Bazsalikomos padlizsánkarikák


A padlizsánról már sokat írtam, minden lényeges információ megtalálható róla itt a blogon a korábbi bejegyzésekben. Talán amit sosem elég hangsúlyozni az - amellett hogy milyen változatosan  készíthető el -, hogy a kalóriatartalma is nagyon alacsony, csak 25 kcal/100 g.

Talán legismertebb belőle készült étel a padlizsánkrém, de érdemes más módokon is elkészíteni, csodás előételek készülhetnek belőle. Ilyen ez sütőben készült "padlizsántorony" is. 


Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, 1 hagyma, 4 közepes paradicsom, 5 ek olaj, 4 cikk fokhagyma, só, frissen őrölt bors, csemege paprika, bazsalikom, sajt a tetejére, ízlés szerint

Elkészítés: 

A padlizsánokat vágjuk 10-12 mm vastag karikákra, sózzuk be és hagyjuk állni 30 percet. Ezután egy papírtörlővel töröljük le a padlizsánról a só által kiválasztott levet. 

Közben reszeljük le a sajtot és készítsük el fűszeres olajat, amivel megkenjük a padlizsánkarikákat. Vágjuk a hagymát apró kockára és egy serpenyőben 2 ek olajon süssük üvegesre. Adjuk a sült hagymához a maradék olajat, az apróra vágott fokhagymát és a fűszereket. A paradicsomokat vágjuk karikára. 

Ha ezzel elkészültünk, akkor egy sütőpapírral borított tepsire helyezzük el a padlizsánkarikákat, kenjük meg a fűszeres olajjal, rakjuk rá a paradicsomkarikákat, szórjuk meg a reszelt sajttal és 220 C-fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt süssük meg. 

Megjegyzések: 

- az olajos keverékhez szárított bazsalikomot használtam, tálaláskor a padlizsánkarikákat friss bazsalikommal szórtam meg 

- a csemege paprika most nálam füst ízű volt, a padlizsánhoz nagyon jó a füstös íz

- a sajt trappista és parmezán keveréke volt

 

Nincsenek megjegyzések: