2016-06-26

Erdei rókagombaleves



Nem tudom ki hogy van vele, de én alig várom minden tavasszal, kora nyáron, hogy megjelenjenek az erdei gombák. Elsősorban persze az erdőben – imádok gombászni, az idén eddig erre két eredménytelen kísérletet tettem –, de legalább a piacon. Ez a csodás rókagomba is a piacon került a kosaramba. Nem olcsó, de nem is kell belőle sok, az eredmény pedig magáért beszél. Szerintem igazi jó gombaleves csak erdei gombából készülhet.

2016-06-16

Rakott karfiol baconnel



Rakott ételt nagyon sok mindenből készíthetünk, lehet kísérletezni a hozzávalókkal. Legismertebb reprezentánsa a rakott krumpli, egy igazi hungarikum. Mindenki ismeri, szereti, készíti, tökéletes egytálétel. 
Aztán a hagyományos, krumpli-kolbász variáción túl készülhet csak zöldséggel kolbász nélkül, vagy akár zöldség nélkül, mint a francia gratin dauphinois. 

2016-06-14

Eper-mousse-torta



Lassan vége az eperszezonnak, fussatok neki! Már csak azért is érdemes elkészíteni ezt a tortát, mert még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá.... 
Minimális munka, maximális élvezet. 
Ami a torta kerületének „rusztikus” voltát illeti, be kell valljam – „konyhatúrás” lévén – még nem jöttem rá, hogyan kéne csinálni, hogy szép is legyen. Mivel a mousse a kekszalapra folyékony állapotban kerül, aztán a hűtőszekrényben kapja meg végleges konzisztenciáját, nem mertem csak egyszerűen betölteni a sütőformába (kifolyik, ráragad), ezért azt kibéleltem sütőpapírral, melynek egyenetlensége adja a kész torta oldalának hullámait. Ötlet? Valaki?

2016-05-29

Petrezselymes sajtmártásos újkrumpli



Az újkrumpli megjelenése a piacon, persze a sok csodás zöldséggel együtt, egyértelműen jelzi, végre tavasz van. És ezen persze nem győzök eleget örvendezni....
Az apró szemek, sütve, főzve igazi díszei a tányéroknak, asztalnak. Újkrumpliból nagyot sosem veszek. Nem sajnálom a munkát a tisztításukra, teljesen más belőle az étel. Ha mégsem sikerül teljesen aprót találnom, akkor maximum ketté vágom.

2016-05-25

Cukkinisaláta



Sokunk nagy kedvence a cukkini és egyre több jelenik meg belőle a boltok polcain a piacokon. És remélhetőleg nemsokára itt van az igazi cukkiniszezon, amikor már szabadföldi változatát élvezhetjük. Nagy népszerűségét sokoldalúságának, és széleskörű felhasználhatóságának köszönheti. Csak ezen a blogon majd húsz receptben szerepel. Készülhet belőle leves, köret, saláta, grillezhető, ideális alapanyag partifalatok készítéséhez, csodás kiegészítője tésztás ételeknek, nem is beszélve a cukkinivirágról, ami kisütve fenséges ...

2016-05-23

Tavaszi zöldségleves spárgával



Szerintem a legfinomabb könnyű levesek tavasszal készíthetők. Akkora a választék a piacokon a szebbnél szebb zöldségekből, hogy egyáltalán nem könnyű a választás: mit főzzek ma, mi legyen az ebéd...
Már azt hiszem korábban is említettem, hogy általában bevásárlólistával megyek a piacra, de ami a tavaszi zöldségeket illeti, a kínálattól függően ez alapvetően változhat.
Elcsábulok, és „mindent” megveszek ami szép: sárgarépa, karalábé, újkrumpli, spárga, gomba, káposzta, aztán mindenből lesz valami... és pláne, hogy „tombol” a spárgaszezon, azt sem hagyhatom ki.

2016-05-20

Füstölt sprotni, uborka, kapor, citrom - a tökéletes partifalat




A sprotni egy apró olajos hal - sprattus vagy sprat -, mellyel mi inkább csak konzerv formában találkozunk. Igen ízletes, főleg a füstölt sprotni. 

A füstölt lazac, garnéla mellett kitűnő alapanyag „halas” partifalatokhoz, látványos kis szendvicsek készíthetők vele.
Ami nagyon „megy” a halas szendvicsekhez az a kapor, az uborka, a hagyma, citrom vagy a lime.

2016-05-19

Zabpehely, chiamag, hajdina és társaik - a tökéletes reggelihez



Sokan tesszük fel naponta a kérdést, mi legyen a reggeli... 
Elsőnek egyszerűnek tűnő kérdés, de, ha jobban belegondolunk, nem is az... Mert ugye nem biztos, hogy a gyerekek is azt kívánják, amit a család felnőtt tagjai. És persze fontos tényező a változatosság is. Nem ehetünk minden reggel rántottát vagy palacsintát. 
Vagy mégis? 
A franciák nagyon jó elvannak a croissant-vaj-dzsem, az angolok virsli-tojás-bacon-bab 
alapkombinációval. 
Hogy mi a tipikus magyar reggeli, én nem is tudom. Valaki?