2012-11-16

Sajtos rúd



Ha vendégeket várunk, és nem akarunk nagy főzőcskézésbe kezdeni, igazán jó szolgálatot tesznek a szendvicsek, partifalatok, pogácsák, sósperecek és zöldséges ropogtatnivalók, mártogatósok. Ez a sajtos rúd is jól beleillik a sorba, egy igazi Jolly Joker. Elkészítése egyszerű, jól tárolható, tehát előre is megsüthetjük. Készülhet sajttal, köménymaggal, sóval.


Hozzávalók: 300 g liszt, 150 g vaj, 150 g sajt, 1 tojás, 1 tojássárgája, 2 ek tejföl, 1 mk só, 1/2 sütőpor
 

Elkészítés: 
A vajas tészta készítésénél alapkövetelmény, hogy hideg anyagokkal és gyorsan dolgozzunk. Először a lisztet összekevertem a sütőporral, átszitáltam, és „összemorzsoltam” a vajjal. Ezután adtam hozzá a sót, a tojást, a tejfölt, a megreszelt sajt felét, és sima tésztává dolgoztam. A tésztából cipót formáltam, fóliába csomagoltam, és 5-6 órára a hőtőbe tettem. (A tésztát este is elkészíthetjük, és reggel sütjük.)
Ezután a tésztát enyhén lisztezett munkalapon 5 mm vastag téglaformára kinyújtottam, melyet egy derelyemetszővel csíkokra vágtam. A rudakat a tojássárgájával megkentem, a reszelt sajt másik felével megszórtam, és 180°C fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt, szép pirosra sütöttem. 



4 megjegyzés:

Petra írta...

Nagyon jól néz ki. Az ilyesmi nálunk mindig abbahagyhatatlan. :)))

wanna írta...

Csodállak titeket,"süti-bonbonkészítőket", nekem ez volt az első sajtos rudam :)

Barbi konyhája írta...

Szépek lettek! Nekem is van bevált receptem, szerintem mindenkinél kell legyen egy-két ilyen Jolly Joker! :))
Nagyon szeretjük! Lehet kéne is csinálnom estére??

Hankka írta...

De jól néz ki! :) Nálunk is nagy kedvenc, gyorsan el szokott fogyni! :) Tetszik a te recepted is! :)