2014-04-28

A tökéletes vaníliasodó



A vaníliasodó egy csodás „találmány”, bármilyen desszert „feldobható vele”. Kitűnő piskótához, püspökkenyérhez, kuglófhoz, aranygaluska pedig egyszerűen elképzelhetetlen nélküle. Lényegében ez nem más, mint egy kicsit sűrűbb madártej, hab nélkül. Én most mazsolás-csokoládés kuglófhoz készítettem.

2014-04-23

Sült cékla sajttal


 

A cékla bizonyítottan egészséges, finom és szép. Aki nem szereti a "hagyományos" tormás céklát, annak sem kell lemondani a cékláról, mert ezernyi más módon is elkészíthető. Főzhető, süthető, készülhet belőle chips, de italként, vagy salátákba keverve akár nyersen is fogyasztható.

2014-04-18

Kínai kelsaláta



A kínai kelt Kínában már a III. század táján termesztették, Európába Kelet-Ázsiából, Amerikán keresztül került. Az utóbbi időben nálunk is egyre népszerűbb. Nyersen kitűnő saláta készíthető belőle, párolva, vagy sütve nagyszerű köret, főzve pedig csodás krémleves lehet.

2014-04-15

Spanyolmadár




A húsvéti „főpróba” a sütemények mellett/után a töltött hús variációval folytatódik. A töltött dagadó igazi húsvéti étel, szeretjük, de a mottó most is: töltött hús, de, mint mindig, most is, egy kicsit másképp. Így született meg ez a hústekercs, „hétköznapi nevén” spanyolmadár. Az irodalom szerint ez eredetileg cseh recept, és természetesen sem a spanyolokhoz, sem a madarakhoz nincs semmi köze. A legtöbb prágai étterem étlapján megtalálható.

2014-04-13

Sült céklasaláta



A cékla a kora nyári hónapokat kivéve egész évben kapható, én mégis inkább „téli zöldségnek” tartom, de ettől függetlenül még most is szívesebben fogyasztom, mint a nem igazán ízgazdag primőröket. Fogyasztható nyersen, főve, sütve, salátának, levesnek. A nyers, kipréselt céklalé is igen értékes, sok magnéziumot, szilíciumot és cinket tartalmaz. Nagy kedvencem az orosz vinaigrette és a borscs, mindkettő fő alkotóeleme a cékla.

2014-04-10

A krumplileves



Krumplilevest szerintem az is tud készíteni, aki nem tud főzni. Elrontani nem nagyon lehet, az eredmény persze más kérdés, általában lehangoló. Menzai emlékeimre hagyatkozva, legalábbis.
Pedig burgonyából igazán kitűnő levesek is készíthetők, csak túl kell lépni a burgonya-habarás-ecet „bermuda-háromszögön”. Különböző zöldfűszereket – zsályát, kakukkfüvet, petrezselymet – alkalmazva igazán izgalmas leveseket tehetünk az asztalra. Sűríteni pedig, ha szükséges, önmagával is lehet: pár megfőtt burgonyakockát összeturmixolva.

2014-04-08

Túrós pogácsa, másképp



Ez egy igazi vendégváró pogácsa, természetesen az ünnepi, húsvéti asztalon is megállja a helyét. Finom és szép. De borozáshoz, sörözéshez is kitűnő. Alapja a korábban már többször készített és bevált túrós pogácsa, csak egy kicsit másképp. A tésztájába a liszt, vaj és túrón kívül élesztő és tojás is kerül. Ha ilyen kicsikre szaggatjuk, és a sajton kívül különböző magvakkal, sóval megszórva is készítjük, különlegesen mutatós.

2014-04-04

Pappardelle vargányával



Egy csodálatos húsmentes étel, böjtre, vegetáriánusoknak és „tésztfanoknak”. Elkészítéséhez „tudás” nem szükséges, csak nagyon jó minőségű alapanyagok. Friss, vagy levegőn szárított pappardelle (ami nem más, mint egy 2-3 cm széles metélt tészta) vagy tagliatelle és vargánya, vagyis  pasta ai funghi porcini. Csiperkével nem az igazi.

2014-04-02

Mogyorós zabkeksz




Közeledik húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe. Mivel nem vagyok mesterszakács, cukrász pláne, konyhatúra lévén, már én is a „főpróbánál” tartok. Múlt héten készítettem töltött húst, barátaim kérdezték is, mi történt, gyakorolok? Gyakoroltam, megjegyzem, jól sikerült. Most kerültek sorra a kekszek, a sütemények.