2013-03-29

Boldog Húsvétot!



Húsvét vasárnapja a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadását ünneplik. A húsvéti szertartásokhoz kapcsolódik az ételszentelés szokása, a templomban megszentelt ételeknek a hívők mágikus erőt tulajdonítanak. Magyarországon tradicionális húsvéti eledel a főtt, füstölt sonka, a főtt tojás és a kalács.

2013-03-27

Harcsaszelet sült póréhagymával



Ahogy már korábban többször is említettem, nagyanyáinknak még természetes volt: ha péntek, akkor böjtöltek, ki szigorúbban, ki lazábban, nem beszélve a húsvét előtti nagyböjtről. A böjt az életük része volt. Ez bizony ma is, ha nem is vallási, de egészségi okokból is hasznos lenne. És ha valaki még, pláne, szereti is a halat, rákot, tengeri „herkenyűket”, akkor ezek étrendbe iktatásának csak anyagi és beszerzési akadálya lehet. Ami, természetesen, nem elhanyagolható.

2013-03-24

Madeleine narancsvirágvízzel



Nem tudom, ki hogy van vele, de én már nagyon várom a húsvétot, és természetesen a tavaszt. Erre az utóbbira, sajnos, a meteorológusok szerint most még – legalábbis húsvétig –, nincs sok esély. De szép virágokkal, hímes tojásokkal tavaszt varázsolhatunk a szobába. Ha ma vázába teszünk egy pár szál kirügyezett aranyvesszőt, vasárnapra csodás dísze lehet a húsvéti asztalnak.

2013-03-21

Chouquettes - francia fánk



Szerintem a francia édességek egyszerűek, különlegesek és finomak. Kevesebb a habos csokoládés, vaníliás torta, a torta inkább a porhanyós tésztából készült gyümölcstortákat jelenti, mint a Tarte Tatin. Nagyon népszerűek az olvasztott csokoládéból készült mini tartlet-ek, a mandulás financiers-k és a csodás macaronok.

2013-03-19

Tagliatelle cukkinivel



Nemcsak sötét, téli napokon, amikor nem süt hétágra a nap, bármikor szívesebben fogyasztok szép, színes ételeket. Számomra az ízek mellett a látvány legalább annyira fontos. Az olasz tésztákról többször említettem, hogy szinte designer-i alkotások, minden tésztának megvan az ideális felhasználási területe.

2013-03-16

Pancake - Amerikai palacsinta



A palacsinta finom, a palacsinta gyorsan és változatosan készíthető, a palacsintát mindenki szereti, és természetesen „mindenki másképp csinálja ”. Van, aki csak tejjel, van, aki a tejhez szódavizet ad, van, aki csak vízzel. A töltelék aztán már csak fantázia kérdése: túró, csoki, dió, vaníliasodó, mogyorókrém, dzsem, lekvár, kakaó, porcukor... És vannak a különlegesebb palacsinták, a méltán híres Gundel palacsinta, a csúsztatott palacsinta, vagy a vanílás palacsintacsíkok.

2013-03-13

Túrógombóc



A túrógombóc nem csak a gyerekek kedvence, szerintem mindenki szereti. Igazán könnyen elkészíthető, gyors desszert, de böjti napokon, esetleg palacsinta helyett csodás ebéd vagy vacsora is lehet – „nem kell mindig kaviár”(hús) alapon. Elkészítésénél lényeges a megfelelő minőségű, nem száraz és nem savanyú túró. A legegyszerűbb alaprecept összetevői: túró, tojás, búzadara, só.

2013-03-11

Céklachips



A lila burgonyából készített chips sikerén felbuzdulva, most céklachips készült a konyhámban. Jó ötletnek bizonyult, finom és szép lett. 

Elkészítése egyszerű, a lényeg: a nagyon vékonyra szeletelt cékla, mivel csak így távozik belőle gyorsan a víz, így lesz igazán ropogós.

Elkészítés:
A céklát megmostam, meghámoztam, felszeleteltem, és bő, forró olajban a szeleteket kis adagokban ropogósra sütöttem. A kész chipseket papírtörlőre kiszedtem, hogy felesleges olaj ne maradjon rajta. Tálaláskor nagy szemű Himalája sót szórtam rá, ami csodásan olvad a szájban, de só nélkül is kitűnő.


2013-03-06

Füstölt tokhal salátával, tojással



Hamvazószerdával véget ért a farsang, készülünk a húsvétra. A kereszténység 40 napos böjtöt tart, felkészítve testet-lelket Jézus feltámadásának megünneplésére. 

A böjt tartózkodás evéstől, ivástól, vagy valamilyen tevékenységtől. Tudatosan böjtölni vallási, spirituális vagy egészségügyi okokból szoktunk.
Az ókori görög filozófiai iskolák elsősorban a szellem megtisztulását várták a böjttől. Platón, Arisztotelész, Szókratész is böjtöltek egy magasabb szellemi és fizikai teljesítmény érdekében. Püthagorasz 40 napos böjtöt követelt meg tanítványaitól, mielőtt beavatta őket tanításaiba.