2016-06-26

Erdei rókagombaleves



Nem tudom ki hogy van vele, de én alig várom minden tavasszal, kora nyáron, hogy megjelenjenek az erdei gombák. Elsősorban persze az erdőben – imádok gombászni, az idén eddig erre két eredménytelen kísérletet tettem –, de legalább a piacon. Ez a csodás rókagomba is a piacon került a kosaramba. Nem olcsó, de nem is kell belőle sok, az eredmény pedig magáért beszél. Szerintem igazi jó gombaleves csak erdei gombából készülhet.

  

Készíthetjük tejszínnel, tejföllel, vagy csak alapléből, mint a korábban készített kakukkfüves variáció, mindegyik más, és mindegyik csodás.

Hozzávalók: 300 g erdei rókagomba, 1l csirkealaplé, 1 hagyma, 2 ek olívaolaj, 250 ml 30 %-os  tejszín, 1 tojássárgája, só, frissen őrölt bors, petrezselyem-vagy kakukkfűlevél

Elkészítés: 

A rókagombát a földtől tisztítsuk meg és folyóvíz alatt mossuk meg. A nagyobb gombákat hosszában hasítsuk kézzel – ne késsel vágjuk – csíkokra, az aprókat hagyjuk egyben. Egy fazékban az olajon pároljuk üvegesre a hagymát, dobjuk rá a gombát daráljunk rá sót, borsot és süssük együtt néhány percig. Ezután öntsük fel a gombát az alaplével és főzzük a levest még 10 percet.
A tojássárgáját a tejszínnel egy kézi habverővel keverjünk jól össze és állandó keverés mellett, forráspontig hevítve, óvatosan sűrítsük be vele a levest. Ne forraljuk fel, mert különben "összeugrik ".
Tálaláskor a levest megszórhatjuk apróra vágott friss kakukkfűvel vagy petrezselyemlevéllel.

Nincsenek megjegyzések: