2014-01-28

Almafánk



Még javában tart a farsang, süssünk fánkot. Már sütöttem szalagos fánkot, hagyományos kelt tésztából, korábban túrófánkot és francia mini fánkot, azaz chouquettes -t, ami úgy készül, mint a képviselőfánk. Most az almafánkra került a sor. Ettől egyszerűbben elkészíthető fánk talán nincs is, vagyis van, a túrófánk, mert pontosan úgy készül, csak túró helyett alma kerül bele.


Hozzávalók: 5-6 alma, 60 g kristálycukor, 300 g liszt, 1 csomag sütőpor, 2 egész tojás, 1 tk vaníliakivonat, egy csipet só, olaj a sütéshez

Elkészítés:
Az almát hámozzuk meg, magházát távolítsuk el, és nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A liszthez keverjük hozzá a sütőport, és szitáljuk át. Keverjük össze a lereszelt almát a cukorral, a vaníliakivonattal, a tojással, adjuk hozzá a sütőporos lisztet, és az egészet jól keverjük össze. Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, evőkanállal szaggassunk bele kis fánkokat, és süssük szép aranybarnára.

Tálaláskor szórjuk meg fahéjjal és porcukorral, ízlés szerint. 



Mivel szeretek kísérletezni, és a különböző ízek kombinálása sem áll távol tőlem, most ezt az almafánkot is még „turbóztam” egy kicsit: a lereszelt almához adtam 1 ek citromlevet és 2 ek narancsvirágvizet. Nagyon különleges lett, érdemes így is kipróbálni!

A narancsvirágvíz, orange blossom water vagy orange flower water a keserűnarancs virágjából lepárlással készül. Afrikai, mediterrán ételek, saláták, édességek csodálatos illatos ízesítője. Egy pár cseppel különlegessé tehető a mascarpone krém, adható vaníliakrémhez, pudingokhoz.

Narancsvirágvízzel készül a csodás marokkói sárgarépa-saláta, de kitűnő gyümölcssalátákhoz és süteményekhez is.



5 megjegyzés:

Marka írta...

Nagymamám készített ilyesmit és emlékszem, imádtam! Nagyon jól néz ki! :-)

Hankka írta...

Nyelek nagyokat, nagyon guszták! :)

Juci írta...

Ami almás,az csak finooom lehet!

Elisabeth írta...

Fantasztikus guszta és finom az alma fánkod...végre be is néztem hozzád a facebook-on, ugy hiszem én követlek rajta, de soha sem látok semmit tőled az én facebook oldalamon amit meg osztottál velünk...talán nem követsz engem!

Én nem vagyok gyakran a facebook-on, pláne a blog postjaimmal, csak talán személyes dologat osztok meg. Végig is néztem a régebbi receptjeidet, és mind nagyon tetszik, és finom!

teller-cake írta...

Mennyei! :)