2013-02-27

Sült krumpli baconnal



A burgonya a legalapvetőbb élelmiszereink egyike. Peruban, Chilében őshonos, Európába az 1500-as években került, több ezer fajtája ismert. Főzve, sütve, köretnek, egytálételnek egyaránt kitűnő. Ki ne szeretné a burgonyaszirmot/chipset, a sokféleképpen készíthető krumplisalátát, melynek füstölt hallal készült változata nálunk igazi kedvenc, a tojásos vagy spenótos sült krumplit, a tócsni-lapcsánkát. Igazi különlegesség a burgonyalepény, és így tél végén pedig már alig várjuk az újkrumplit.

A héjában, parázsban vagy fóliában sült krumpli a kerti partik, grillezések elmaradhatatlan része – saslikhoz, flekkenhez a grillezett zöldségekkel együtt kínálhatjuk. Ez a sütőben készült krumpli igazán látványos és finom, csemegeuborkával az igazi.
 

Hozzávalók: 4-5 nagyobb sütni való burgonya, 2 ek olívaolaj, 100 g bacon, só, bors,
 

Elkészítés:
A burgonyákat hámozzuk meg, és egy éles késsel sűrűn vagdossuk be, de ne vágjuk át. Minden vágásba helyezzünk egy szelet bacont („tüzdeljük” meg), és kenjük meg olívaolajjal. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Az így előkészített burgonyákat helyezzük alufóliával bélelt sütőtálba, borítsuk is be az alufóliával, és 180°C fokon 30-35 perc alatt süssük puhára. Ha a burgonya megsült, az alufóliát levéve grillfokozaton, vagy magas hőmérsékleten (240°C fokon), előzőleg még olajjal megkenve 5-6 perc alatt pirítsuk meg.

Süthető a krumpli bacon nélkül is, akkor kenjük meg a krumplikat fokhagymás olvasztott vaj és olívaolaj keverékével, ügyeljünk arra, hogy a keverék a résekbe is lefolyjon, és süssük a fentiek szerint.

 

6 megjegyzés:

teller-cake írta...

Nagyon jól néz ki és élvezettel olvastam ismét az írásodat!
Mit gondolsz, nyáron a szabadban a grillsütőn is működne ez a burgonyás dolog, igaz?

wanna írta...

Köszi, igen, szerintem is működne a grillsütőn, esetleg egyenként fóliába csomagolva.

Édeskonyha írta...

Tényleg nagyon látványos. Jó ötlet :) Paradicsomos-hagymasalátát ennék mellé.

Juci írta...

De mutatós! Mi már a pici krumpliknál tartunk, a nagyok elfogytak...:)

Marka írta...

Hmmmm, ez irtó jól néz ki! Biztosan ki fogom próbálni, mert mutatós és gyanítom nagyon finom is!

Hankka írta...

Nagyon guszta és igazán finom lehet, el tudom képzelni vacsoraételként is! :)