2013-04-28

Csicsókachips



Csicsókát eddig vagy nyersen salátákhoz kevertem, vagy krémlevest főztem belőle. A krémlevest laskagombával, vagy rókagombával, vagy baconchippsel szoktam tálalni, igazán passzolnak hozzá. De most egy étteremben a krémlevest csicsókachipsszel és pirított pisztáciával szolgálták fel – jó volt –, és még a titkot is elárulták, hogyan készült chips, hát kísérleti konyha lévén ki kellett próbálnom.


Készítettem már chipset korábban is, burgonyából, sárgarépából, lila burgonyából, céklából, de mindig csak sütőben, vagy serpenyőben. A „titok” pedig amit most elárultak, az az volt, hogy a chipseket ők mikrohullámú sütőben készítik.


Hozzávalók: 300-400 g csicsóka, 1 kk olaj

Elkészítés: 

A lényeg a nagyon vékonyra szeletelt zöldség és egy crisp-grilles sütő (ezt nem mondták, de gondolom/tam). 
A csicsókát mossuk meg, egy kefével dörzsöljük le róla a szennyeződéseket, hámozni nem kell. Uborkagyalun gyaluljuk le, a szeleteket rakjuk egy rétegben az előzőleg olajjal megkent crisptálra, és süssük a csicsókaszeleteket 4-5 percig, amíg szép ropogósra pirulnak. A sütési idő a szeletek vastagságától függ. 
Tálaláskor megszórhatjuk nagy szemű sóval, de adhatunk hozzá akár a többi chipshez, bármilyen mártogatóst: jól megy hozzá a mangós, a chilis, a paradicsomos, de az avokádós dip is. 


5 megjegyzés:

teller-cake írta...

Hmmm, nagyon jól néz ki és én még nem "ismerkedtem meg" a csicsókával. Itt az ideje? Igen! :)

Seffer Lilla írta...

Mág sosem próbáltam, de jól néz ki...:)

Hankka írta...

Kár, hogy nincs ilyen sütőm, pedig nagyon tetszik, hogy ilyen kevés olaj kell hozzá! :)

Elisabeth írta...

Nem vagyok benne biztos, de gondolom...vagyis ugy nez ki mint amit mi ugy hivjuk hogy JICAMA...egy spanyol nevezetu zoldseg fele. Hasonlo az ize a krumplihoz.

Nagyon otletes modszer, nekem van harom fajta mandolin gyalum, es a sutom is, okvetlen ki fogom probalni, finom es ropogos!

wanna írta...

Teller-cake, Csilla tényleg itt az ideje kipróbálni :), olcsó és finom.
Hanka a micró előnye még a gyorsaság. Ahogy írtam is, eddig csak serpenyőben vagy sütőben készítettem különböző chipszeket, de eddig ez tűnik a legjobb megoldásnak. És nem csak a zsír mennyisége miatt. Igaz ez a fajta micro nem olcsó :(
Elisabeth, ez nem a jicama, a csicsóka angolul: jerusalem artichoke, also called sunroot, sunchoke, earth apple.
De chips biztos a jicama-ból is elkészíthető, viszont a jicama magyar nevét illetően vannak kételyeim, talán mexikói karalábé, vagy gyökér ...
Valaki tudja??