2012-05-15

Bodzavirágzselé



Az ehető virágok sorából semmiképpen nem hagyható ki a bodza (Sambucus, elder, Holunder), melynek virágjából csodás szörp és limonádé készíthető, terméséből lekvár, dzsem. Ez utóbbi kettő egyelőre nálam még várat magára, de szörpöt minden szezonban és limonádét folyamatosan készítek, amíg virágzik a bodza. Az idén, az először készített pitypangzselé és a tavalyi ribizlidkocsonya sikerén felbuzdulva elhatároztam, hogy bodzazselét is készítek. 

Nem volt kárba veszett munka, csodás lett!


A bodzaszörpnél és a pitypangzselénél alkalmazott módszereket kombinálva a következő módon készült.

Hozzávalók: 10-20 bodzavirág (mérettől függően), 0,6 l víz, 400 g cukor, 1 db citrom, 50 g gyümölcspektin

Elkészítés:
Egy üveget megtöltöm a vízzel, feloldom benne a citromsavat, beleteszem a vékony szeletekre vágott citromot, felét héjával, másik felét hámozva és a bodzavirágot, majd 2-3 napig érlelem. Ezután az üvegből eltávolítom a citromkarikákat és a bodzavirágokat, a bodzalevet leszűröm egy fazékba, feloldom benne a cukrot és a pektint, jól elkeverem és folyamatos kavarás mellett 1-2 percig forralom. A képződött habot eltávolítom róla, aztán üvegekbe töltöm és 24 órára száraz dunsztba rakom.

A virággyűjtéssel kapcsolatos infók a bodzalimonádénál találhatók. A cukor természetesen nem feltétlenül répacukrot jelent, kiváltható nád-vagy nyírfacukorral, xilittel, steviával, ízlés szerint.

 

9 megjegyzés:

Seffer Lilla írta...

Jaj, ez nagyon guszta lett. Így még sosem próbáltam, majd talán ennek is eljön az ideje...:)

Roza írta...

Csodás! Gyönyörű, áttetsző a zselé!
Nálunk most kezd virágozni a bodzafa, lehet én is megpróbálom:)

Elisabeth írta...

Ilyesmiféle virág zseléket még nem kostoltam...eltudom képzelni milyen kellemes ize lehet. Gyönyörü virág, méghozzá!

trollanyu írta...

Zselét még sosem kóstoltam, de szeretem a bodzát mindenféleképpen elkészítve. Gyönyörű a fotó:)

Juci írta...

Remek ötlet! Most egy csokis tortát álmodtam meg beborítva kis bodzavirágokkal!
Mit szólsz??

Névtelen írta...

Szia!

Most találtam a blogodra, és nagyon tetszik a zselé ötlete. Annyi kérdésem lenne, hogy a pektint hol szerzed be?
Köszi

Leó

wanna írta...

Szia Leo!
Én nem Magyarországon vettem almapektint, Ausztriában, Németországban, 50 g kiszerelésben kapható.
Viszont most már a budapesti Ázsia Boltban is lesz/van.

Névtelen írta...

Szia Wanna!
Köszönöm az infot.

Leó

leon írta...

Ez valami csodás! Csodás fotó!