2012-05-30

Csibeburger bazsalikommal



A hamburger sokunk kedvence, persze nem mindegy, hogyan és miből készül; az „igazi”, természetesen szabad tűzön, grillen, és marhahúsból, ami programnak sem utolsó. De a csirkemell „felturbózása projekt”, wokban készült fogásai mellett, másik nagyszerű lehetőség ez a pestóval, bazsalikommal, tejszínnel gazdagított csibeburger.
Fogyasztható zsemlében mozarellával, guacamole-lal, vagy salátával és sült vagy főtt újkrumplival.
 

Hozzávalók: 500 g csirkemellfilé, 1 hagyma, 1 tojás, 1 ek olívaolaj, 50 ml tejszín, 2 ek pesto, 1 kisebb csokor friss bazsalikomlevél, 1 kk piros, enyhén csípős paprika, frissen darált só, bors, ízlés szerint, 20 g vaj
 

Elkészítés:
A hagymát apró kockára vágtam, az olívaolajon megfuttattam, és a tűzről levéve belekevertem a piros paprikát. A csirkemell felét 1x1 cm kis kockákra vágtam, a másik felét késes aprítógépben a tojással, a tejszínnel, a pestóval, a bazsalikomlevéllel, a megpárolt hagymával együtt felaprítottam. Ehhez a masszához kevertem a felkockázott csirkemellet, sóztam, borsoztam és 10 cm átmérőjű korongokat formáztam belőle.
A sütőt előmelegítettem 160°C-fokra, és egy sütőpapírral kibélelt tepsin a korongokat 10 percig sütöttem, melyeket a sütőből kivéve egy serpenyőben a felolvasztott vajon aranybarnára pirítottam.
A pesto, bazsalikomból a spenótpesto-nál leírtak szerint készült.


9 megjegyzés:

Édeskonyha írta...

Vevő vagyok egy ilyen hambira is, meg a szabad tüzes változatra is :) Remélem a hétvégén nem fog esni és lassan megejthető egy sütögetés odakint

Elisabeth írta...

Fantasztikusan készitetted a csirke burgert, Anna! Gondolom hogy nálatok is árulják a gril serpenyőt amiben bent lehet grillezni, és a grill marka rajta marad. Van nálunk egy másik is ami elektrónomos a George Foreman grill, minden nagyságban árulják, és méghozzá olcsó is.

Ezt a finom recepted én is kifogom próbálni! Köszi hogy megosztottad a finom receptedet!

wanna írta...

Köszönöm!!!!

Juci írta...

Kívánatos zabálni való!!!

Seffer Lilla írta...

Nagyon tetszik ez a változat nekem is!

trollanyu írta...

Szuper, az én családom nagyon szereti a hamburgert, jó ideje már előnyben részesítem a csirkét ehhez is. Egy jó kis grillezés már nálunk is jó lenne:)

Jayanthy Kumaran írta...

omg..sooooooooper tempting
Tasty Appetite

Erika írta...

Szuper alternatíva a marhahúsos burgerre! Én is ki fogom ezt próbálni!

leon írta...

Szuper recept! Príma megoldás!